Nálam jóval fiatalabb rokonnal került szóba az a kérdés, hogy is lehet röviden mesélni arról, milyen is volt a rendszerváltás előtti világ. Nehéz elmesélni, milyen a hangulat még egy "puha" diktatúrában is- ezért egy jellemző példát hoztam fel a saját életemből.

Általános iskolás voltam (hahó, nyolcvanas évek!),és a mindennapjainkban éltük az akkori meglehetősen szerény életet. Az egy baromság, hogy "akkor mindenkinek megvolt mindene". Nagy szám volt, ha az utcában valaki autót tudott venni (ma összeszalad a szomszédság, ha valaki beáll a ház elé egy új Suzukival vagy Daciával?), és hogy az hogy ment, megállna egy önálló sztorit. Előre befizetted a teljes árat(!), azaz te hiteleztél az egyetlen autókereskedéssel foglalkozó vállalatnak, a Merkurnak, és aztán a menőbb autókra vártál 3-4-5 évet. És ez a "menő autó" kocka Ladát jelent, még mielőtt valaki másra gondolna.

Na de nem ez a sztori. Az iskolában, ahogy most is, voltak stréberek meg bajkeverő, problémás gyerekek. (Szégyen vagy sem, én inkább voltam az első kategóriában, és talán még nagyobb szégyen hogy ezt nem bánom.) Reggelente volt csapatgyűlés, amikor felsorakozott a teljes tanuló ifjúság, és aztán vagy bejelentettek valami fontosat, vagy nem.

Egyik nap dörgő hangú szónoklatot mondott az egyik tanárunk. Mindannyiunk előtt lehordta mindennek az egyik 9-10 éves srácot, iskolatársunkat, aki szörnyű, már-már felfoghatatlan dolgot követett el, amiért természetesen megkapta az igazgatói intőt is.

És hogy mi volt a bűn, amiért nyilvános megszégyenítés járt? Az ország élén álló MSZMP főtitkárt, Kádár Jánost nyilvánosan Kádár Jankónak nevezte! Tudom, hülyén hangzik egy mai fiatalnak, hogy valakinek az kettőbe törheti a sorsát gyerekként, ha még csak nem is különösebben gúnyos becenévvel illet egy politikust, de akkor ez is előfordulhatott. Nem zárták börtönbe se őt, se a szüleit, de hogy könnyű sorsa nem lett, azt garantálom. 

Na, hát nekem ez a kommunizmus, amiben még a kevésbé szigorú diktatúrában is olyan szabályok közt éltünk, amihez hasonlót a mai gyerekek el sem tudnak képzelni. Szerencsére! Nem is sírom vissza egy percig sem azt a világot, és kiröhögöm azt is, aki nosztalgiázik utána. Sírjatok csak bátran Kádár Jankó után, én megvagyok nélküle...